Blog
2019.05.15 10:00

Jég veled!

A hűtés iránti igény az emberiség kultúrtörténetével egyidős. Sokáig természetes jeget vagy havat használtak a meleg időszakokban az italok, ételek vagy akár lakóhelyiségek hűtésére. Ezt úgy oldották meg, hogy a hideg időszakban kitermelt jeget elásták hőszigetelt föld alatti tárolókba.

Ismert anekdota, hogy annak idején Nagy Sándor Perzsiából hozatott jeget Petrába, hogy katonái le tudják hűteni vele a borukat. A rómaiak pedig már nem csak ételeiket és italaikat hűtötték a hegyekből leszállított hóval-jéggel, hanem klimatizálásra is használták – az egyik császár villájának kertjébe hókupacokat hordatott, hogy vendégeivel a nyári nagy melegben is kellemes környezetben hűsölhessenek.

A havat és a jeget azonban a nagy távolságok miatt nem lehetett mindenhova eljuttatni, ugyanakkor viszonylag korán felfedezték, hogy a vizet só hozzáadásával hűteni lehet. Ez a módszer a középkori igények kielégítésére még elegendő volt, az ipari forradalom miatt azonban egyre sürgetőbbé vált egy olyan módszer felfedezése, amellyel évszaktól és földrajzi elhelyezkedéstől függetlenül lehetséges jeget előállítani. Az első jéggyártó hűtőberendezések a 19. század második felében jelentek meg, ám ezek a maiakhoz képes gigantikus méretűek voltak, és kizárólag szakemberek működtethették őket, ezért a lakosság hűtési igényeinek kielégítésére nem voltak alkalmasak. A nagy áttörést a villanymotor feltalálása illetve a villamos hálózatok kiépítése jelentette, így már sikerült kifejleszteni egy olyan kisméretű hűtőberendezést, amelyet be lehetett építeni az addig használt jégszekrényekbe.

A nyári melegben jégkockával hűsített italok kortyolgatása tehát évezredeken át csak a leggazdagabbak kiváltsága volt, manapság azonban már mindenki számára elérhető ez a luxus, a MEC KV 20/5 étjéggéppel ugyanis bárki előállíthat akár napi 20 kilogramm – vagyis majdnem 1200 darab (!) – jégkockát. Mutatjuk az előnyeit:

Rozsdamentes acél burkolat.
Szórófejjel kúp alakú jeget gyárt.
Elektronikus vezérlés.
Gyártókapacitás: 20 kg/24 óra.
Tárolókapacitás: 5 kg.

https://www.gasztrokerkft.hu/KV-20-9-mix-etjeggep-23---9-kg