Blog

Kérsz egy forró kutyát?

2018.11.22 11:33

A hot dog (szó szerinti fordításban „forró kutya”) az egyik legamerikaibb étel, története azonban Európában kezdődött, egészen pontosan Németországban. Feljegyzések szerint a virsli már a 13. században is népszerű ételnek számított Frankfurtban és környékén, ezért ráragadt a „frankfurter” név, amit német nyelvterületen a mai napig használnak. 

A virslik persze már akkoriban sem a legjobb minőségű húsokból készültek, ezért a köznyelvben gyakran nevezték „kutyának”, arra utalva, hogy kutyahús is kerülhetett bele. Abban az időben azonban ez nem volt akkora tabu, mint manapság, a kutyahúst még a 20. század elején is rendszeresen fogyasztották Németországban.
A ma ismert hot dog úgy jött létre, hogy egy Frankfurtból származó Feuchtwanger nevű német úriember a 19. század végén kivándorolt Amerikába, és ott azzal próbálta megcsinálni a szerencséjét, hogy forró virslit árult St. Louis utcáin. De hogy a járókelők kézbe tudják fogni a forró eledelt, kénytelen volt kis kesztyűket adni mindegyikhez, ezek a kesztyűk pedig nem jutottak vissza hozzá, így veszteséges volt az üzlet. A legenda szerint végül Feuchtwanger feleségének a fejéből pattant ki az ötlet, hogy kesztyű helyett ehető kiflikbe rakják a megfőzött virsliket.
Bár a hot dog egyre népszerűbb street food lett, az élelmiszer-ellenőrzések akkoriban még gyerekcipőben jártak, így sokan ódzkodtak a bizonytalan eredetű, kutyának becézett ételtől. Az 1910-es években ezért egy másik emigráns, a lengyel származású Nathan Handwerker kieszelt egy remek marketingfogást: sebészköpenyes férfiakat bérelt fel, akik látványosan ették a nála vásárolt hot dogokat, így nyugtatva meg a potenciális vásárlókat a hús minőségével kapcsolatban.
Manapság a hot dog szinte minden büfé és gyorsétkezde kínálatában szerepel, ezért aranyat ér egy olyan eszköz, ami megkönnyíti az elkészítését és a melegen tartását. A Maxima Hot Dog 2 virslimelegítő pontosan ilyen. Előnyei:

- 4 kiflimelegítő tüske
- üveg virslipároló henger
- állítható termosztát: 30ºC-tól 100ºC-ig
- külön szabályozható tüske és pároló