Blog
2019.09.25 12:09

Mosogatás? Jaj, ne!

 

A mosogatás előkelő helyen áll a „nemszeretem” házimunkák rangsorában, sok háziasszonyt éppen a rengeteg felgyülemlett mosatlan edény tart vissza attól, hogy gyakrabban főzőcskézzen a konyhában. A probléma nem új keletű, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy már a 19. század közepén voltak kísérletek a mosogatás automatizálására. 1850-ben az amerikai Joel Houghton szabadalmaztatott egy tekerős szerkezetet, amely vizet spriccelt az edényekre, majd az 1860-as években egy L. A. Alexander nevű feltaláló hozott létre egy olyan masinát, amely lehetővé tette, hogy a tartóra erősített edényeket egy kád vízben megforgassák. Egyik sem bizonyult elég hatékonynak, de próbálkozásaik azt bizonyítják, hogy az igény már megvolt egy ilyen szerkezetre.

Az első mosogatógép

Az első praktikus és használható mosogatógépet egy nő, Josephine Cochrane alkotta meg 1886-ban. Az ötletes masinában külön rekeszek voltak kialakítva a tányérok, a poharak és az evőeszközök számára. A rekeszek egy rézből készült bojler forgódobjában voltak, az edényeket pedig forró vízsugár mosta le alulról. Cochrane találmánya volt az első, amelyik a víznyomás segítségével akarta megtisztítani az edényeket, és nem valamilyen súrolóeszközzel.

 

A mosogatógépek elterjedése

Cochrane masinája olyan hatékony volt, hogy több barátja és ismerőse is rendelt tőle, ez bátorította fel annyira, hogy szabadalmaztassa ötletét. 1893-ban bemutatta a szerkezetet a Chicagói Világkiállításon, ahol fődíjat nyert vele. A szállodák és éttermek azonnal felismerték a benne rejlő lehetőségeket, és elhalmozták Cochrane-t megrendelésekkel, így hamarosan megkezdődhetett a mosogatógépek sorozatgyártása.

 

Háziasszonyok legjobb barátja

A mosogatógépek lakossági felhasználásának sokáig a vízvezeték-hálózat fejletlensége volt az akadálya, az 1950-es években épült amerikai kertvárosi otthonokban azonban már nem okozott gondot a nagyobb mennyiségű forró víz elvezetése. Az Egyesült Államokban és a fejlett országokban manapság ugyanúgy az alapfelszereltség része, mint a mosógép. Magyarországon ezzel szemben még mindig sok háztartásból hiányzik, 2005-ben például csak a háztartások 6%-ának volt mosogatógépe, mára ez az arány javult, de még mindig nem éri el a nyugat-európai átlagot.

 

A Gasztroker kínálatában elsősorban ipari felhasználásra alkalmas mosogatógépek szerepelnek, mint például a Maxima VN 2000 mosogatógép, amely óránként akár 1100 tányér megtisztítására is képesek: https://www.gasztrokerkft.hu/Maxima-VN-2000-mosogatogep-1100-tanyer/ora